Betöltés...
 

Művészet

A művészet ágai, rövid történeti áttekintés

A római császárkor végén alakult ki a "hét szabad művészet" - septem artes liberales - csoportja, de tudnunk kell, hogy ezeket nem a mai értelemben nevezzük művészetnek, pontosabb, ha mesterség, jártasság vagy még inkább a mai tan vagy tudomány szót értjük alatta. A filozófiából és a retorikából - eredeti értelmében szónoklás tudománya - kiváló szellemi jártasságokat és rendszerezett tudást foglalta össze, ide tartozott az aritmetika, geometria, a zene, grammatika is. Ez a felosztás élt tovább a középkorban: az artes liberales a szabadokhoz méltó rangos szellemi tudást, az artes mechanicae az alacsonyabb rendű kézművességet jelentette. Kivételes helyzete volt az építészetnek, amely technikai oldalát tekintve a kézművességhez tartozott, mint tervező szellemi tevékenység viszont az aritmetikával, geometriával és zenével volt egyenértékű.

Ez a szemlélet érvényes volt még a reneszánsz művészetelméletben is, de az építészetet, festészetet és szobrászatot, mint a rajztól (disegno) függő művészeti ágakat jelölte meg. A rajz kitüntető szerepe a neoplatonista szemlélet alapján érthető meg, amely a rajzot az ember elméjében létező eszme, eszmény, az idea rögzítéseként értékelte, s a célkitűző tevékenység (intenció), a tervezés szellemi tevékenysége így a tudományok rangjára emelte őket. Az e kategóriába sorolt festészetet, szobrászatot, építészetet az artes maiores "nagyművészetek " kifejezés jelölte, míg a gyakorlati célú, használati tárgyakat létrehozó artes minores " kisművészetek 2 kisebb rangú volt. A művek értékét a bennük rejlő szellemi nagyság és a kifejezés ereje, a megvalósítás minősége határozta meg. A 16. században kialakuló művészeti akadémiák, s főként a 17. századi francia akadémiaelméletírói a szépművészetek - francia nyelven: beaux arts - szóval, a szépség létrehozását emelték ki, a festők és szobrászok céljaként a nagyszerű témák, kiemelkedő emberek, szentek tetteinek megörökítését, vagy a fennkölt eszmék, eszmények megtestesítését jelölték meg, a témához illő formában, modorban. A 18. század végén jelent meg az ábrázoló művészeteknek más művészeti ágaktól való elhatárolásaként a képzőművészet (bildende Kunst) fogalma, ez leginkább Lessingnek köszönhető, aki a hagyományos, Arisztotelész és Horatius által meghatározott ut pictura poesis elvvel szakított. A 16. század "paragone" (összehasonlítás) vitáiban a festészet rangját emelendő a költészettel való hasonlóságát hangsúlyozták, s ezt csak megerősítette Poussin véleménye, majd Wickelmann is ennek az elvnek alapján ítélte meg a Laokoon szoborcsoportot és Vergilius Aeneisének verssorait. Ezzel a nézettel szállt vitába Lessing, aki a különböző művészeti ágak sajátos kifejezési formáit és eszközeit különítette el.

Mint láthatjuk, a művészeti ágak elkülönítése nem teljesen egyértelmű. Ha a képzőművészetművészeti ág, akkor ebben a felosztásban, a festészet, szobrászat a műfajok szerepét kapják, s ezeket mégis gyakran művészeti ágnak tekintjük. Különösen kérdéses az építészet és a viszonylag későn, a 19. században kialakult szóhasználat szerinti iparművészet helyzete ebben a tekintetben, gondoljunk csak az épületplasztikára, például egy atlasz támaszra. Más felosztások szerint a vizuális művészetek jelentenek egy ágat, és ezen belül vannak az egyes műnemek. A besoroláshoz használt általános fogalmak, kategóriák jelentésének pontos vagy legalább megközelítően pontos feltérképezése szükséges, de az általánosításnak, rendszerezési kísérleteknek mind a mai napig ellenállnak az egyedi művek. Valójában nincs – talán nem is lehet – megkérdőjelezhetetlen tipológia, alá-, fölérendelés, nemhogy a képzőművészetet illetően, de az időről időre modellként szolgáló, régi retorikai hagyományokra támaszkodó irodalomelméletben sem.

Forrás: http://tudasbazis.sulinet.hu